Dél-balatoni borvidék
A legnagyobb dunántúli borvidékeink közé tartozó, ikonikus fehérborokat adó Balatonboglári borvidéket nem véletlenül nevezik már Dél-balatoni borvidéknek. A történelmi hűségen túl az elnevezés is pontosabb, hiszen négy nagyobb területre osztható, s a Balaton partjától igencsak messze, Somogy megye szívében található részeket is magában foglal.
“A fajták között a különbség itt már igen nagy. Vannak híg, korlátlanul iható kártya- és kvaterkaborok, vannak ünnepélyesebbek, szélesebb fenekű, álmosító borok is. Van közöttük nyers és kemény. Étkezéshez mindegyik jó.” Hamvas Béla: A bor filozófiája
A Dél-balatoni borvidék története
A római Pannónia részeként szinte magától értetődő volt, hogy az itt élők szőlőt termesszenek. A borkészítésről több írásos emlék is tanúskodik, köztük Domitianus császár határozata, amiben a gyenge gabonatermés miatt elrendelte a művelt szőlőterületek felének kipusztítását, és gabonával történő bevetését. (Még szerencse, hogy ezt később Probus császár feloldotta, és újra engedélyezte a szőlőtelepítést.)
A magyar középkor hajnalán a somogyi területek jelentős része került egyházi fennhatóság alá, amikor a legyőzött pogány lázadók egykori birtokait a Pannonhalmi Apátságnak adományozta a királyi akarat. Az adománylevelek már jó szőlők termőhelyeként említik meg az itt található birtokokat.
A Balaton déli partja szerencsés helyzetben volt, hiszen a Szent László által alapított somogyvári apátságba érkezett flamand szerzetesek, vagy a gyarapodó kiránynéi birtokok pincemesterei is fő tevékenységüknek tekintették a szőlőtermesztést. A bortermelés más főurak figyelmét is felkeltette, és olyannyira jellemző lett a térségre, hogy a 15. század utolsó éveiben szőlőt ábrázoló címert kapott Somogy vármegye.
A török uralmat követően a 18. században a letelepedő német telepeseknek is köszönhetően kapott új lendületet a bortermesztés, a területek növekedni kezdtek, pincesorok épültek, de megszülettek a szőlőhegyek életét szabályozó első rendeletek is. A borvidéken a kor viszonyaihoz képest alaposan dokumentálták a borgazdaságok életét is, ami bepillantást enged, hogy mik voltak a legnépszerűbb fajták a 20. századig: rajnai és az olaszrizling, oportó, kadarka, ezerjó, kövidinka és burgundi, mézesfehér, vagy éppen a bakator.
Ezek jórészt áldozatul estek a tervgazdálkodások időszakában jellemző mennyiségi szemléletének, ami persze nemcsak rombolt, hiszen ekkor jött létre a Balatonboglári Állami Gazdaság is. A híres BB lelkén persze sok felelősség szárad az utólag édesített vörösborok miatt, de tagadhatatlan szerepe volt a szőlőkultúra megőrzésében és a kivételes szakemberek kinevelésében is.
Adottságai
A borvidék négy fő részre osztható: a nyugati részén Marcali térségére, a Balatontól délre eső részekre, a Kapos folyó völgye fölött emelkedő észak-zselici dombokra és Csurgó környékére. Bár sok tulajdonság és a kedvező klimatikus hatás összeköti ezeket a területeket, több szempontból jelentős különbségek is észrevehetőek a szőlőkultúrát tekintve.
A borvidék 37 települést foglal magába, összes termő szőlőterülete 3200 hektár, melyet közel 2800 gazda művel. A szőlőterület kétharmada fehér, egyharmada kék szőlő. Jellemzően a lösztalaj az uralkodó, a legszebb dűlőkben magas mésztartalommal, helyenként kővel és agyaggal keverve. A borvidéket északról a Balaton vízfelülete határolja, mely teljesen egyedi, különleges mikroklímát eredményez.
A borvidéken minden feltétel adott a könnyed, elegáns, élénk savösszetételű pezsgők és az egyre inkább kedveltebbé váló gyöngyözőborok készítéséhez. Chardonnay, irsai olivér, királyleányka, sárgamuskotály, olaszrizling, rajnai rizling, szürkebarát, furmint szőlőből készülnek borok, míg a vörös fajták közül a merlot, a cabernet sauvignon, a pinot noir, a kékfrankos, a cabernet franc érzi különösen jól magát.
